2019. január 10., csütörtök

Letehetetlen amerikai tiniregények mindenkinek!


az író
Christopher Moore rajongó lettem. Ha még nem hallottál róla, nem meglepő, kortárs amerikai íróról van szó, aki 1957-ben született az ohiói Toledóban. Jelenleg San Franciscóban él. Az első könyvének megjelenése előtt dolgozott ácsként, bolti eladóként, éjszakai portásként, biztosítási ügynökként, pincérként és rock and roll dj-ként. Könyveit nem lehet letenni, humorosak, eszementek, ugyanakkor a szókimondó, időnként trágár nyelvezet miatt, nem kifejezetten nőknek ír, sőt, szerintem több lehet a férfi olvasója. 

A vámpír-trilógiája egyszerűen remek, a címei sorrendben: Vérszívó démonok, Totál szívás és Csak egy harapás. Jó értelemben szórakoztató irodalom, igazi ponyva, időnként totális agyhalál. Tökéletes, ha azért olvasol, mert kikapcsolódni vágysz egy
fárasztó munkanap után. Amikor elkezdtem olvasni a középső részt, a Totál szívást, az első néhány sor után kis híján letettem, ugyanis a nyelvezete annyira hétköznapi és mai, annyira vulgáris, teljesen a mesélő tinédzser lány stílusában, aki mellesleg vámpírszolga is. Megfelelő hangulat szükséges a befogadásához, de ha sikerül, garantált a néhány órás önfeledt kikapcsolódás. Moore művei, bár eltérő mértékben, de trágárak, szókimondóak és ugyanakkor zseniálisak. A vámpírkönyveket olvasva gondolkozni szinte egyáltalán nem szükséges, olyan gyorsan falhatod a sorokat, ahogy az események zajlanak.




A vérszívó sorozat egy vörös hajú, huszonéves dögös csaj, Jody vámpírrá válásával kezdődik, aki a mai San Franciscóban próbál hozzászokni új, éjszakai ragadozó életéhez. Örömmel fedezi fel, hogy jobb teste lett, feszesebb, formásabb, de már soha nem fogja lefogyni azt a három kiló pluszt. A derékig érő göndör vörös haja viszont egészségesebb, mint valaha, az érzékei kiélesedtek, többek közt látja az emberek auráját, tudja, ki az, aki nagyon beteg, és megváltás neki a halál. A vámpírlét előnye továbbá, hogy nem kell többé félnie, bátran elindulhat bulizni a legdögösebb rucijában, most már ő a vadász, nincs ember, akitől tartania kellene, hisz ő már halott. Ugyanakkor albérletet szerezni, ügyintézni csak nappal lehet, így társakra van szüksége. Jody segítői közt találjuk a hontalan csavargót, az egész város „uralkodóját”, aki egyszerűen csak úgy hívja magát, a Császár, és két hűséges fegyverhordozóját, a kiskutyáit, melyek közül a vérmesebb időnként Császár zsebébe kerül, hogy elhallgasson. Vámpírnak lenni nem egyszerű, nemcsak a nappali fény az ellenség, az ősvámpír és követői szintén, a vámpírmacskákról nem is beszélve.

A főszereplőkkel találkozhatunk a Mocskos meló című kötetben is. Ez utóbbiból kiderül, hogy még a Halálnak is szüksége van segítőkre. Izgalmas felnőttmese meglepő fordulatokkal. Nem olyan, mint egy mai sablonos amerikai film, ahol néhány tucat megnézése után jó eséllyel meg tudod mondani, mi fog történni a következő jelenetben. Moore könyve végig fenntartja a figyelmed.

A neccharisnyás papnő pajzán szigetét sem szabad kihagynod: minimális erotika, csöppnyi szellemjárás, izgalmas sztori. Egy pórul járt pilóta és egy rakomány-kultusz hívő szigetlakók története. Az író a műve végén arról mesél, hogy komoly kutatómunka előzte meg a könyvét.

A rakománykultusz létező jelenség, a Wikipedia szerint:
„azon vallási mozgalmak, melyek törzsi társadalmakban jelentek meg a technológiailag fejlett, nem bennszülött kultúrákkal való találkozások során. … Legjobban dokumentált példái Új-Guinea, Mikronézia és Melanézia területéről származnak. Ezek közül is az egyik legteljesebben leírt eset az Új-Hebridákhoz (mai nevén Vanuatu) köthető John Frum kultusza, mely még ma is létezik.
Az 1940-es években amerikai csapatok érkeztek Vanuatura. A bennszülött lakosság megfigyelte, hogy a földjükön állomásozó külföldi katonák voltaképpen semmiféle általuk hasznosnak vélt munkát nem végeznek, a javakat, a „rakományt” hajóval, majd repülőgépen kapják. A szigetlakók úgy gondolták, a külföldiek valamilyen különleges kapcsolatban állnak az istenségekkel és az ősökkel, mivel szerintük csak nekik állt hatalmukban ekkora gazdagság előállítása. John Frum követői szimbolikus leszállópályákat és irányítótornyot építettek bambuszból, csalétekként pedig repülőgép-utánzatokat is építettek, hogy így csalogassák oda a rakományt szállító repülőgépeket.”

A kiadó ajánlója:
„...most újabb őrült kirándulásra invitál mindenkit. Ezúttal egy trópusi paradicsom kellős közepébe: a fura kultuszok, a kedélyes kannibálok, az őrült tudósok, az eltökélt nindzsák és a beszélő denevérek világába. Kétbalkezes hősünk, Tucker Case, egy macsó férfi testében csapdába esett reménytelen kockafej, aki egy kozmetikai társaság pilótájaként éli az életét. Ám amikor alkoholos és szexuális befolyásoltság hatása alatt tönkreteszi főnöke repülőgépét, menekülnie kell. Egyetlen lehetősége, hogy elfogadja egy gyanús trópusi misszió ajánlatát Mikronézia egy eldugott zugában, csakhogy a csendes koktélozás és nyugalmas repülés helyett hamarosan egy gátlástalan orvos és egy szexi szőke főpapnő markában találja magát.”

A Te szent kék! című könyve Vincent van Gogh halálával kezdődik. A festő barátai, kortársai megpróbálják kideríteni mi is történt van Gogh-gal valójában. Tényleg öngyilkos lett a kukoricaföld közepén, mellbe lőtte magát, majd elvonszolta magát a legközelebbi lakóházhoz, hogy segítséget kérjen? A színhely Párizs, az 1890-es években. Izgalmas művészettörténeti utazás is egyben, valódi festők képeivel illusztrálva, egy mesebeli kalandregény. Monet, Henri Touleuse-Lautrec, Renoir, Camille Picasso, E. Manet, Charles Baudlaire, James Mc Neil Whistler, Henri Fantin-Latour, Cezanne csak néhány a kötetben felbukkanó szereplők közül. Fordulatos nyomozás varázslóval, ellenállhatatlan múzsákkal, ami során bejárják a bordélyokat és sikátorokat a Színember nyomában, miközben a kék szín befolyása alá kerülnek. S a vámpírsorozathoz hasonlóan itt is feltűnik egy kék lány. Külön köszönet a szerzőnek, hogy a regény végén beavatja az olvasót, mi a valóság, és mi a fikció a leírtakból.


Henri Touleuse-Lautrec

Néhány részlet, hogy át tudjam adni a könyv hangulatát:

„Ekkor a rongyszedő hátravetette a fejét és úgy röhögött, ahogy csak egy olyan francia tud, akinek hét foga van és borban pácolt lelkiismerete; a szamara adott volna ilyen hangot, ha erős dohányos lett volna és éppen megnyalta volna az ördög seggét, hogy elűzze a nyelvéről a jóság minden ízét. A rongyszedő nem volt zsivány, de a zsiványok irigyelték a nevetését.”

„A negyedik ajtó zárva volt, hát dörömbölt: - Henri! Itt Lucien. A Kék aktot elvitték!
Az ajtó mögül ritmikus rikkantgatás hallatszott, amelyet ágyrugók nyikorgása ellenpontozott.
- Egy pillanat, Lucien! – szólt ki Henri. – Babette-t töcskölöm, és ha elmegy, árengedményt kapok.
A hangok elhallgattak. – Nem kap.
- Á, nem könnyű eset. Az e havi apanázsom nem jött meg, szóval…
- Kicsit rövid! – vihogott a szajha.
- Na, ezt most megbosszulom.
- Maradjatok már!
- Reszkess, ringyó!
Nyikorgás, vihogás. Úgy hangzott, mintha nem egy nő lenne bent.
Az ajtót feltépték, és Lucien bezuhant a szobába.
- Bonjour, Monsieur Lessard – mondta Mireille, az alacsony, dundi szajha, akit Lucien legutóbbi is itt látott. Meztelenül állt felette, csak egy nagy fekete barett volt a fején. Különféle színű olajfestékcsíkok tarkálltak a testén, kezében széles sörteecsetet fogott nápolyi sárgával, melynek nagy része a mellbimbóira kerül.
- Szállj le rólam, te kanos báb- mondta egy női hang az ágy felől.
Mire Lucien felnézett, puffanást hallott, és gróf Henrie-Marie-Raymond de Toulusse-Lautrec-Monfa a padlón feküdt előtte, meztelenül, kivéve természetesen a kalapját és a cvikkerét. (Mégiscsak gróf volt, a kurva életbe, nem valami őrül kannibál pigmeus!)”

Moore egyik legnépszerűbb könyve, a Biff evangéliuma viszont nagy csalódásnak bizonyult, pedig az ötlet tetszett: Jézus története a legjobb gyerekkori pajtása szemszögéből, szokatlan és ugyanakkor sokat ígérő alapgondolat. Jézusról ugyanis gyakorlatilag szinte semmit sem tudunk, amíg 30 évesen el nem kezd munkálkodni, leszámítva egy rövid történtet 12 éves korából. És miért ne lehetett volna Jézusnak gyerekkori jóbarátja? A végeredmény azonban, a Biff evangéliuma szerintem egy értelem nélküli agymenés lett. Ha mélyen vallásos vagy, inkább kézbe se vedd. Jézusnak és Biffnek a több éves keleti zarándoklata nemcsak elképesztő, de élvezhetetlen és logikátlan is. Kevés könyv járt így, de a felénél letettem.

Ha te nem csak elolvasni, hanem megvásárolni is szeretnéd Christopher Moore könyveit (Kiadó: Agave, fordító: Pék Zoltán), itt megteheted:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése